372  A HVG gyűjtéséből kiderül, hogy 2016-ban a Sziget Kft volt a 380. legeredményesebb magyar vállalat a maga másfél milliárd forintos nyereségével. Ennek döntő szerepe lehetett a sikeres tulajdonosváltásban. 
Három másik kulturális cég szerepel az első ötszázban. A legsikeresebb, nem meglepő módon a 233. helyen két és fél milliárddal a Cinema City mozihálózat.  
Zavarba ejtő egy körülményes nevű vállalat, a Nemzeti Filharmónia Ingatlanfejlesztési Kft. 2,2 milliárd forint nyeresége. A Müpa címén szerepel, de a hálóról nem derül ki, vajon ez maga a Müpa? Mi köze a koncertszervező Filharmóniához vagy a nemzeti filharmonikusokhoz, és miféle sikeres ingatlanfejlesztéssel utalja maga mögé a Rotary Fúrási Zrt-t, a Magyar Cukor Zrt-t, a Strabagot, a Pénzjegynyomdát, a Market Építő Zrt-t, a McDonalds-t vagy a Mészáros és Mészárost, csak néhányat említve a mögötte levő 246 nyereséges magyar vállalatból?
1,8 milliárd forint hasznot hajtott - túl a kulturális küldetésen - a 2016-os év a Magyar Virtuózók Nonprofit Kft-nek.
Még egyszer: ez a négy kulturális cég a legnyereségesebb 500 között szerepel. A legnagyobb árbevételű 500-as listán ugyanakkor 2016-ban nem volt kulturális vállalat.